Amikor a pénz vásárlóereje romlik
Az infláció szó hallatán legtöbben arra gondolunk, hogy míg tavaly még úgy, ahogy kijöttünk fizetésünkből, idén ez már korán sincs így. Valójában az infláció közgazdaságtani megfogalmazása is úgy szól, hogy tulajdonképpen az árszínvonal tartós emelkedéséről van szó, mely során a pénz vásárlóereje romlik.
A gazdaság működésének ismerői jól tudják, hogy nem csak az infláció üteme a lényeges, hanem az is, mennyire kiszámítható és kiegyensúlyozott az. Amennyiben ez utóbbi két tényező teljesül, úgy nem kell komolyabb negatív hatással számolni, viszont abban az esetben, ha az árszínvonal nagyobb mértékben van jelen, az nem csak a gazdasági növekedést fogja vissza, de a gazdaság szereplői sem képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Az infláció számos formáját ismerjük, melyek makro-, és mikrogazdasági folyamatokkal vannak összefüggésben, és mintegy együtt lüktet azokkal, de tény, hogy gyakran együtt jár az infláció a külkereskedelmi hiánnyal, a növekvő hitelállománnyal, valamint a lakosság megtakarításainak csökkenésével.
Az infláció mérésére, kezelésére számos elmélet is született, melyek közül a gazdaság területén otthonosan mozgók számára talán a neoklasszikus, a keynesi elmélet, vagy az osztrák iskola elgondolásai lehetnek a legismertebbek.
A munkanélküliség, a kormányzati intézkedések, a piaci kamatlábak, a munkaerő költsége, vagy a fogyasztási cikkek országból való jelentős mértékű kivitele mind-mind kapcsolatba hozhatóak az infláció méretével és a kiszámítható méreteken túli helyzet kezelésével.